Ahogy az egyetemen egyre több és több aspektusával kerülök szembe Japán (és más távol-keleti országok) kultúrájával, egyre határozottabbá válik bennem az az érzés, hogy európaiként sosem fogom igazán megérteni a keleti kultúrát, vagy ha aggyal meg is értem, átérezni sosem fogom. Hogy mindezt minek köszönhetem? Természetesen a saját berögződéseimnek és azoknak a mintáknak, amiket eddigi életem során láttam.
Nézett már valaha valaki is előítéletek nélkül egy kultúrára? Szemlélte már bárki elfogultság nélkül bármely nép hagyatékát? Nekem őszinte meggyőződésem, hogy nem. Nem tudjuk levetkőzni a ránk aggatott, a körülöttünk létező és a bennünk kialakult képeket, motívumokat, mintákat, elvárásokat, skatulyákat. Nem tudunk mindezektől függetlenül ránézni semmire - de tényleg semmire.
Valahányszor rácsodálkozom valamire Japánnal kapcsolatban, azonnal tudom, hogy már megint nagyon nyugatiasan gondolkodom. Azt hittem, egyre kevesebb dolgon fogok megütközni, ahogy telik az idő, de nem. Épp ellenkezőleg, ahogy egyre mélyebbre ások és egyre szélesebb körben szembesülök a "japánságokkal", annál többször és többször kerekedik el a szemem.
Mit válaszol a magyar, ha megkérdezik, vallásos-e? "Igen, katolikus vagyok." "Igen, református vagyok." "Igen, buddhista vagyok." "Igen, zsidó vagyok." "Nem, nem vagyok hívő." És aki egy-egy valláshoz tartozónak vallja magát, jár templomba, istentiszteletre, szentélyekbe? Gyakorolja a saját vallása előírásait? Megtartja az ünnepeket, követi a szokásokat? Nem minden esetben, de azért nagy általánosságban elmondható, hogy valamilyen szinten mindenki átülteti a gyakorlatba a hitét. Sőt, a lényeg: minél hűbben követi valaki az előírásokat, és minél több gyakorlati bizonyítékát adja a hitének, annál "katolikusabb", annál "reformátusabb", annál "buddhistább", annál "zsidóbb".
Mit válaszol a japán, ha megkérdezik, vallásos-e? Az esetek legnagyobb részében - bármilyen meglepő - azt válaszolja, hogy nem az. És amikor élete első évében elvitték az első sintó szentélylátogatására? És amikor 3, 5, 7 évesen megünnepelték őt, szintén sintó szertartás keretein belül? És amikor egy vizsga előtt elment a közeli szentélybe amulettet venni? És amikor a nagypapa halálakor buddhista szertartáson vett részt? És amikor újévkor meglátogatta a sintó szentélyt? Akkor sem volt vallásos? Nyugati szemmel nézve egy átlagos japán legalább 20-szor annyi "vallásos dolgot" művel egy évben, mint mi. (Legalább.)
Amikor ezen elcsodálkoztam, a nyugati felfogás csodálkozott rá a japán mentalitásra. Mert nálunk minden valamirevaló ember egy valláshoz tartozik (ha ugyan tartozik valamelyikhez), és meglehetősen ferdén néznek arra, aki mondjuk hanuka idején zsidó, karácsonykor meg keresztény. Ha belegondolunk, Japánban ez a helyzet - az élet bizonyos eseményei inkább a sintó, mások a buddhizmus "felségterületei". A vallás koncepciója tehát nem univerzális. Ahogy semmi másé sem az.
Amikor egy Japánba igyekvő európai vagy amerikai diplomata vért izzadva próbálja megjegyezni a szigetország legalapvetőbb szokásait, bizony sokszor megfordul a fejében: időpazarlás, idegesítő, felesleges, túldimenzionált, túlszabályozott, merev, agyonritualizált, erőltetett, egyszerűen dühítő. Meg kell tanulni, oda kell rá figyelni, egyáltalán, mi a fenének találták ki ezeket? Amikor a japán a saját szokásrendszerére gondol, egészen mást érez: biztonságot ad, keretbe foglal, kiiktatja a hibázás lehetőségét, vázat ad, irányít, megszabadít a döntés terhétől, terel, segít.
Amikor a individualizmushoz és az egyediség ajnározásához szokott nyugati ránéz a japánokra, azt látja: gépiesített birkacsorda. Amikor a japán a saját népét szemléli, azt látja: összetartozó egység.
Ha a japán kultúrát szemlélem, akkor én vagyok az, aki szemlél. A saját szememmel nézek, a saját értékrendem alapján ítélek, a saját tapasztalataimhoz viszonyítok. Egyrészt csodálatos érzés, mert elvarázsol a japán kultúra "mássága" (mégiscsak kell hogy valami oka legyen annak, hogy ezt tanulom), másrészt elkeserít, hogy ezt valószínűleg soha nem fogom tudni levetkőzni.
6 megjegyzés:
Szerintem a kultúrát tanulmányozni pont olyan, mint nyelvet tanulni.
Vannak az alap nyelvórák, amiken megtanulod a külsőségeket, a mindennapokban előforduló dolgokat, amikkel a fejedben már úgy-ahogy boldogulsz a mindennapi helyzetekben.
Aztán lehet tanulni nyelvészetet, és megérteni a formaságok mögötti hátteret, a nagyobb összefüggéseket, ekkor már van egy biztosabb alapod, amibe kapaszkodhatsz, egy mélyebb megértés.
Lehet még belemélyedni egy szakszókincsbe, régebbi nyelvállapotokat, dialektusokat tanulmányozni - ezekkel mind jobban érted a nyelvet (vagy egy részletét), de hiába tudod a legapróbb részletességgel megindokolni a legkisebb egységeket is, a fejedben az anyanyelvi gondolat lesz a természetesebb, mindig ahhoz fogsz visszanyúlni, mindig az alapján fogod felépíteni a mondanivalót.
Szerintem pont előny, hogy a nyugati szemünk rácsodálkozik olyan alapvető dolgokra, mint pl. a vallásosság kérdése Japánban. Tudjuk használni a saját kultúránkat? Igen. Ismerjük, hogy az miből alakult ki, mitől különleges? Nem. Esetleg tudjuk, hogy a kereszténységen és az antik örökségen alapul, de többségünk még a Bibliát sem olvasta, nem hogy behatóan ismerni az antik görög filozófiát. Gondoljunk csak vissza Adamik tanár úrra, aki azzal adta kezünkbe Quintilianus könyvét, hogy ebben az egész kultúránk benne van. Szerintem a szakunkon több embert találnánk, aki olvasta/el akarja olvasni a Kojikit vagy a Genji monogatarit, mint ahányan egyáltalán látták a Szónoklattant közelről. Pont azért, mert a nyugati szemük megakad a különbségeken, ami felkelti a kíváncsiságot. Ha az ember minden kultúrát és szokást feltételek nélkül elfogadna, nem lenne vágy a kutatásukra és megértésükre. Létezne egy univerzális maszlag, amiből ki-ki kedvére/a környzet hagyományai szerint emelne ki dolgokat - pl. én meg vagyok keresztelve, de kétszer ha voltam eddig templomban. Állítunk karácsonyfát, de éjféli misét még csak a TV-ben sem láttam. Mégse mondjuk, hogy én más kultúrában élek, mint azok, akik rendszeresen járnak templomba. Miért nem? Mert ahogy én tudat alatt is megértem, hogy miért járnak egyesek rendszeresen templomba, úgy ők is megértik, hogy van, aki sose jár. A kultúrák közt ott kezdődik a határ, hogy fennakadunk a különbségeken. A kultúrák csak attól léteznek, hogy viszonyítjuk őket egymáshoz.
Hű, micsoda tartalmas hozzászólás, köszönöm :D Tetszik a nyelvészetes hasonlat ^^
Egyébként, nyilván az eltérő kultúrák létezése az eltérésekből fakad, ez egyértelmű :D Én csak azt sajnálom, hogy sosem fogom magaménak érezni például a japán mentalitást, még ha most ki is költözöm Japánba, és ott élem le a hátralévő életemet, akkor sem. Tekintsd Japán fan-girl nyafogásnak :D
Magát a folyamatot, ahogy megismerem, mint említettem, élvezem (az összes rácsodálkozással együtt), csak az nem tetszik, hogy ennek sosem lesz "vége", hogy nincs egy pont, amikor azt mondhatom majd, hogy igen, átérzem az egészet. Persze ahogy anyanyelvet, úgy "anyakultúrát" sem tud váltani az ember, de azért mégis, nem lenne rossz ^^
Nagyon elgondolkoztató írás lett. Jó volt olvasni!
A japán embernek eleve születésénél fogva más a mentalitása. Ahogy fura nekünk egy rideg északi vagy egy szicíliai idegbaj, úgy még furább egy japán mentalitás. :-)
Ez a XXI. század betegsége, de ma már a saját kultúránk is idegen. Hát akkor még a japán. :-) Pedig elvileg a magyar kultúrára "kódolva" vagyunk. Nem tudom, de valahogy minimális előképzettséggel (általános iskola) megismerem a magyar népzenét és megdobban a szívem, ha meghallom. Úgy gondolom, ez nem csak neveltetés, de genetika kérdése is. Hisz minden népnek alapvetően más volt a szép a globalizált világ előtt. Más volt a népzene, a hímzés, stb.
Én úgy vagyok vele, hogy nagyon érdekes más népek kultúrája, de nemrég rájöttem, hogy a magamét megismerni is egy élet munkája, így maradok ennél. :-) Persze egy nyelvszakos jó, ha ismeri a másik kultúrát, hiszen a nyelv szorosan összefügg azzal.
(Az előző hsz-t elírások miatt töröltem.)
Örülök, hogy tetszett a bejegyzés ^^
Folyamatosan munkál bennem a bűntudat, amiért a saját kultúrám iránt sosem rajongtam, és amiért annak a megismeréséért sosem küzdöttem igazán, de valahogy nem bírom rávenni magam a dologra, erőszakkal meg inkább nem állok neki, annak csak nyögés lenne a vége :D
De a magyar népdalok például az én szívemet is megdobogtatják, úgyhogy lehet valami ebben a genetika-dologban ^^
Köszönöm a hozzászólást! :D
"És amikor a nagypapa halálakor buddhista szertartáson vett részt? És amikor újévkor meglátogatta a sintó szentélyt? Akkor sem volt vallásos? Nyugati szemmel nézve egy átlagos japán legalább 20-szor annyi "vallásos dolgot" művel egy évben, mint mi."
Szerintem a sicsigoszan, újévi szentélylátogatás, obon stb esetében inkább hagyományról, szokásról lehet beszélni, mintsem komoly vallásos hitről. Voltam már pár hacumódén, de semmi áhítatot, vallásos hangulatot nem tapasztaltam, inkább sokkal kötetlenebb hangulata volt az egésznek: tűzrakás, amazake-ivás, röhögcsélés, hülyéskedés stb. A (japán) feleségemmel is beszélgettem erről, ő is hasonlóan látja a dolgokat. Egyébként szerinte a "komoly" buddhistákat, sintóistákat inkább vidéken kell keresni, az idősebb korosztályban.
Tehát attól, hogy valaki elmegy újévkor a dzsindzsába, nem feltétlenül jelenti azt, hogy hisz a sintó istenekben - ugyanúgy, ahogy Mo.-on sem csak azok tartanak karácsonyt, húsvétot, akik hisznek a zsidó-keresztény istenben :) Vagy felhozhatnám a temetést is: attól, hogy elmegyek egy temetésre/misére/szertartásra, még nem leszek keresztény / buddhista:)
Persze ez csak az én véleményem, lehet, hogy más nem ezt tapasztalta.
Érdekességképpen: a 19. század elején az orosz Golownin kb 3 évet töltött fogolyként Japánban, ahol valamennyire tanulgatott japánul , majd a szabadulása után könyvet írt Japánról:
"There are free-thinkers among the Japanese as among us, and perhaps they are as numerous. I have not heard that there were deists among them, but atheists and sceptics. These deny the existence of a Supreme Being, ascribe the creation and government of the world all to chance and doubt of every thing."
(Recollections of Japan; comprising a particular account of the religion, language, government, laws and manners of the people with observations on the geography, climate, population & productions of the country. 1819, 49. oldal)
Megjegyzés küldése