Hasonlítsuk össze a nagyanyáink idején kötelező olvasmányokat, és azokat, amelyeket a jelenlegi kisiskolások olvasnak! Vegyük sorra a különbségeket! Nos, meg is volnánk, ezzel felsoroltam az összes eltérést az egykori és a jelenlegi kötelező olvasmány-listával kapcsolatban.
Világ életemben imádtam olvasni. Nem tagadom, mostanában szégyenletesen keveset hódolok eme nemes hobbimnak, de fénykoromban tényleg rengeteget olvastam. Onnantól kezdve, hogy a bátyám hazajött az általános iskola első osztályából azzal, hogy bibí ő már így meg úgy tud olvasni (bár már előtte is tudott), természetesen nem maradhattam alul a küzdelemben, és merő dacból 4 évesen én is megtanultam - köszönöm, Betűtorony!
Innentől kezdve tehát faltam a könyveket, lényegében úgy voltam vele, hogy mindegy, mit adnak a kezembe, csak olvashassak. Mesekönyvek, édesanyámtól kapott, ezoterikus vonatkozású kötetek, nagymama padlásáról összekotort Robinson Crusoe és Monte Christo grófja, másik nagymamától Brontë könyvek - elég sok mindent "magamévá tettem" ez idő tájt.
Aztán elkezdődött a kötelező olvasmányok időszaka. Mint minden egészséges gondolkodású diák, én is gyűlöltem magát a tényt, hogy valamit muszáj elolvasni, de értelemszerűen nem volt nagy érvágás maga az, hogy könyveket kellett bújnom. Ettől függetlenül a legtöbb kötelező olvasmány negatív élményként maradt meg bennem, és biztos vagyok benne, hogy ez nem csak a "kötelező-faktornak" volt köszönhető.
Az irodalomtanárok jó része előszeretettel hangsúlyozza, mennyire időtálló értékeket közvetítenek ezek a regények, sőt maguk a könyvek mennyire időtállóak. Az előbbivel egyet tudok érteni, az utóbbival sokkal kevésbé. Tény, hogy minden elolvasandó műnek megvan a maga mondanivalója, de egyáltalán nem mindegy, hogy ez milyen formában kerül tálalásra.
Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy nehéznek, vagy régiesnek találom a könyvek nyelvezetét. Sőt, kifejezetten örülök neki, hogy igényesen írt könyvekről van szó, és az sem árthat, ha egy-két régi kifejezéssel megismerkedik a gyerek. De maguk a történetek, az események, maga a történelmi háttér és a karakterek életvitele a legtöbb esetben annyira távol áll a jelenlegi világunktól, hogy nem csodálkozom, ha egy-egy diák egyszerűen nem érti meg a lényeget, és nem fogja fel azokat az értékeket, amelyeket a regény képvisel.
A számítógép vagy a televízió elől a könyv elé zavart gyerek ugyan hogy azonosulhatna egy ablaküvegen írni tanuló kisfiúval, vagy egy török időkben játszódó történet bármely szereplőjével? Én a magam húsz évével már élvezem, ha olyan kultúráról, életmódról, körülményekről olvashatok, amelyek számomra idegenek és soha nem tapasztaltam őket - de az általános iskolás gyerek is így van ezzel? Kétlem.
Nem azt mondom, hogy tegyük meg gyorsan a Harry Pottert kötelező olvasmánynak, de az talán még mindig kisebb rossz lenne, mint egy 13 éves gyerekkel Légy jó mindhaláligot olvastatni. Szerintem a kötelezők nagy része egészen egyszerűen meghaladja az általános iskolások felfogóképességét, legalábbis a nagy átlagét biztosan. Ha a cél valóban az, hogy olvastassunk a gyerekkel, és tanuljon egy kis értékítéletet a történetek által, akkor vaskalaposnak lenni könnyen visszaüthet. Nemcsak az értékek sikkadnak el így, de az olvasást is inkább utálja meg a gyerek, mint sem hogy megszeretné.
Erre példaként felhozhatnám akár a saját páromat is - remélem nem haragszik meg érte. :) Amennyit hallottam a szüleitől, és amennyit láttam az ellenőrzőiből és bizonyítványaiból, bizony nagy suhanc volt a szentem, és nem volt a szíve csücske se a tanulás, se az olvasás. Bár az esze meglett volna ahhoz, hogy jó jegyeket szerezzen, egy energiával teli, falu végén, az erdő mellett élő srácnak aligha volt vonzó lehetőség a négy fal között kuksolva olvasni. Legalábbis senki sem adott a kezébe olyan könyvet, amit élvezhetett volna.
Jelenleg ő sokkal többet olvas, mint én. Ez elsősorban ugyan annak köszönhető, hogy több szabadideje van, mint nekem, sőt inkább annak, hogy ő nem lesz rosszul, ha tömegközlekedési eszközön kell olvasnia, de a különbség mégiscsak szembeszökő. És hogy minek köszönhető? Olyan könyveket vesz a kezébe, amit szeret, ami érdekli, amivel azonosulni tud. Ráadásul ő a szerencsések közé tartozik, mert ugyan csak huszonévesen, de felfedezte az olvasás szeretetét. Sokakban viszont a nyögvenyelős kötelezők és a belőlük tartott számonkérések olyan negatív nyomot hagynak, hogy nem csoda, ha nem vesznek a kezükbe többet regényt.
Természetesen nem lehet mindenkinek az ízléséhez igazítani a kötelező olvasmányok listáját, főleg mivel olyan gyerekekről van szó, akik még maguk sem tudják, mi is tetszene nekik. Viszont a kötelező olvasmányok feladata véleményem szerint az lenne, hogy megszerettessék a gyerekkel az olvasást, azaz bevezessék őket abba, mennyire csodálatos dolog is betűket nézni, és mégis képeket látni, elszaladni a saját képzeleteddel, és olyan dolgokat megpillantani a "belső vetítővásznadon", amit moziban sosem látnál. Erre viszont a Kőszívű ember fiai és az Egri csillagok teljesen alkalmatlan, legalábbis a mai kisiskolások többségénél biztosan nem célravezető.
Tényleg nem azt várom, hogy minden évben frissítsék a kínálatot, és a legfrissebb bestsellereket nyomják le a diákok torkán, de valamit most már változtatni kéne, mert lassan könyvtár helyett múzeumba kell majd menni a könyvekért.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése